Várcsárda

Kedves Vendégeink!

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy a Magyarország kormánya által kiadott Kormányrendelet szerint 2020. november 2-től az éttermekben, azaz a Várcsárdában, továbbá a Nagy Lovagteremben a Vendégek kötelesek maszkot viselni, kivéve az asztalnál történő étel- és ital elfogyasztásának időtartamát. Így már nem csak a színházi előadásokon, tehát a Történelmi Lovasjátékok programunkon kötelező az orr- és szájnyílást eltakaró maszk használata, hanem az I. Történelmi Élménypark, a Sümegi Vár egész területén - beleértve a közösségi vendégtereket - és szabadtéri programjainkon is. 

A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles a szabályokat betartani. Az érvényben lévő előírások értelmében az üzemeltető rendelkezhet úgy, hogy az első mulasztásnál csak figyelmezteti a vendéget, a másodiknál már jogába áll kártérítés és visszafizetési kötelezettség nélkül egyoldalúan és azonnali hatállyal felmondani a szerződést.

Támogatva Magyarország kormányának a járvány terjedésének lassítására irányuló intézkedéseit, mindannyiunk egészségének védelme érdekében kérjük tartózkodásuk során a szabályozások figyelembevételét és betartását! Köszönjük együttműködésüket, és kellemes kikapcsolódást kívánunk! 


Látogasson el hozzánk,

mert mi minden nap új élménnyel várjuk!

Kövessen minket!

Elérhetőségeink

SÜMEGI VÁR

8330 Sümeg, Várkert

+36-87/550-166 |